Hírek

A Váci 1-be költözött a Mastercard

A Mastercard választása nem is lehetett volna találóbb, ami az építészeti kapcsolódást és az épület pénzügyi örökségét illeti. A Váci 1 az UNESCO Világörökségi listáján szereplő épület, amelyet 1911 és 1915 között emeltek azzal a céllal, hogy az első magyarországi bank, a Pesti Hazai Első Takarékpénztára székházaként szolgáljon, de 2005 és 2015 között a Budapesti Értéktőzsdének is otthont adott.

Ahogy Kovács Attila MRICS, az ingatlanfejlesztő Horizon Development ügyvezető partnere rámutatott: “a neoklasszicista, történelmi falak, márványoszlopok, ólomüveg ablakok, és a gazdag, ornamentikus díszítettség mind erőt, stabilitást és pénzügyi biztonságot sugallnak. Ez az üzenet tökéletesen egybecseng bérlőnk tevékenységi körével, és az általa kínált szolgáltatások minőségével. A korhűen felújított épület építészeti örökségén túl a bérlői döntésnél fontos szerepet játszott annak belvárosi elhelyezkedése, és 21. századi fenntarthatósági kritériumok szerint kialakított modern terei is.”

Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója így összegezte a döntést: „A Váci 1-ben olyan modern és kellő méretű irodateret találtunk, amely megfelel elvárásainknak. A központi elhelyezkedés kulcsfontosságú volt számunkra, de fontos mérlegelési szempont volt az is, hogy kollégáinknak tágas munkakörnyezetet tudjunk biztosítani az új irodában. Ügyfeleinket is büszkén fogadjuk egy olyan épületben, ahol a történelmi terek és a modern építészeti elemek harmonikus egységben vannak jelen, és amely olyan fontos pénzintézeteknek adott otthont, mint az első magyar bank, és a Budapesti Értéktőzsde.”

Az ügyfelet a bérleti tárgyalások során a Cushman & Wakefield képviselte. David M. Johnston MRICS, a cég irodabérbeadási vezetője így értékelte a tranzakciót: „Kétségtelen, hogy a Váci 1 Budapest egyik legikonikusabb épülete. A Horizon Development fejlesztői vízióját dicséri, hogy felvállalta az épület ilyen magas színvonalú megújítását és modernizálását, miközben mindvégig tiszteletben tartotta az eredeti építészeti elképzelést és belső megjelenést. Nagy örömmel tölt el, hogy a Mastercard a Váci 1-et választotta budapesti központjául, és biztos vagyok abban, hogy az épület fő tevékenységi körük további építésének tökéletes helyszíne lesz.

Az épület tulajdonosa – a GLL Real Estate Partners – szintén szeretettel köszönti a nemzetközi bérlőt a Váci 1-ben. A müncheni központú ingatlanalap-kezelő csoport nemrégiben vásárolta meg a prémium ingatlant, így immár hét ‘A’ kategóriájú budapesti irodaházból álló portfóliójában üdvözölheti a Mastercardot.

A Váci 1 teljes egészében a DVM group által tervezett és kivitelezett projekt, ahol a cég minden részlege fontos szerepet vállalt az épület sikeres revitalizációjában (építésztervezés, projektmenedzsment, környezettudatossági tanácsadás, kivitelezés). Az épület jelenlegi bérbeadottsága 92%. A 4. emeleten még 1.050 négyzetméter irodatér érhető el.

Vissza a hírekhez